A portrék és az emberekről alkotott vélemények különbségének okáról.

 Elkészült az új felület: http://alomfejto.hu/ címen érhető el.

(A portrék és az emberekről  alkotott vélemények különbségének okáról.)

A legélesebb  nézetkülönbségek rendszerint az emberekről alkotott vélemények mentén alakulnak ki.  (Különösen, ha a véleményezett a vélemény hallgatójának rokona, vagy  szerelme.)

A nézetkülönbségnek csak  elenyésző részben oka a vélemény mondójának vagy meghallgatójának téves  ítélete. A nézetkülönbség alapvetően eltérő személyiségszerkezetükből adódik,  mert Jung szerint észleléseink meghatározó része projekció. (Így a világ észlelésével  is döntő mértékben önmagunkról jutunk információhoz.)

Ezeket a gyakran fájdalmas  nézetkülönbségeket nem konfrontáltatni kell, hanem elfogadni, és sajátunkat  elfogadtatni! Ezáltal gazdagíthatják kölcsönösen az önmagunkra és a világra  vonatkozó ismereteinket.

Elvileg régtől tudom, de  csak a bécsi kunsthistorischen múzeumban tett látogatásomkor „fedeztem fel” egy  olyan döbbenetes erejű példát, hogy az erre vonatkozó tudásom ezáltal nem csupán elevenné, de  talán elfogadtathatóbbá (kommunikábilisabbá) vált.

Tiziano, vagy Rubens  esetében végképp nincs értelme arról beszélni, hogy melyiküknek van „igaza”,  hogy melyikük portréja hitelesebb. Mindketten zseniális festők. Technikailag  is, és abban az értelemben is, hogy egyetlen portréba tudták sűríteni egy-egy  személyiség lényegét.

Az első, Tiziano festette  portréról egy, a titokzatosságig (számomra szinte elmondhatatlanul) vonzó,  végtelenül gazdag ifjú hölgy néz a múlandó világra.

Rubensnek  a nem  kevésbé zseniális, ugyanerről a nőről festett portréjáról ringyóként tekint  ránk ugyanaz a - de számomra csak az előző portrén - varázslatos személy. A  reprodukció rossz, a képről a perzselve sugárzó élvetegség a reprodukción csak  csúnyaságként jelenik meg.

Hogy projekcióról, nem  pedig a hölgy (akár épp a festő személyétől intencionált viszonyulásának)  megváltozásáról van szó, abszolút egyértelművé teszi, hogy Rubens portréja a  hölgy halála után, Tiziano képe alapján készült!

Nem a hölgyben, a festők  személyiségében, „szemüvegükben” (amelyen a világot látták) volt és  (festményeiken) maradt tehát különbség, amelyet célszerű projekciónak nevezni.  Ha ezt a különbséget levonni akarnánk, szinte semmi sem maradna. Ezt a szinte  semmit azonban érdemes megbecsülni, még akkor is, ha ilyen erős projekciókon  átszűrve juthatunk csak hozzá, hiszen gyöngébb kivetítések esetén marad a  harmadikként, és negyedikként közölt, ugyanarról a hölgyről gyöngébb  személyiségek által készült portré és szobor (ezeket csak a Netről szedtem le,  nem emlékszem, hogy láttam volna az eredetijüket).

Guilio  Romanonak ugyanerről a hölgyről festett portréját a hölgy  formájába zárt hús romlékonysága uralja, de csak annyira, amennyire a hús  romlékonysága az életkor előre haladtával érzékelhetővé válhat. Ettől „rossz”  (nem zseniális) a portré. Az ábrázolt csak az ábrázoltnak sajátja, nem a festői  zsenialitás (az ezt a sajátosságot felerősítő projekció) teszi láthatóvá.  (Ahogyan Bruegel vagy Bosch emberi rútságot ábrázoló képein, ahol a festő projekciója „csalja elő” (teszi  láthatóvá, illetve más esetekben felerősíti) a romlékonyságot. Náluk, Bruegelnél, és Bosch-nál gyakran a brutalitás „színei” is megjelennek ilyenkor.)

A szobor pedig? Gian Cristoforo  munkája? Érdektelen. Üres forma: alak. Ám újra megnézve a szobor képét, helyes alak. A tetszetősség (a  projekciók képként, vagy szoborként való rögzítésekor) a műalkotás  kritériumaként jelenhet meg. Az ábrázolt valamiért/némileg szeretetreméltó is?  A személy kommunikabilitását, az embervilágba való helyes integrálhatóságát, és  esetleg annak mértékét mutatná (ennek projekciójához teremt alkalmat)?

A zseniális azonban (a festészetben) talán akkor jön létre, amikor az  erős projekció megfelelő témával találkozik. Sőt talán a festészet, és így  főként a nagy festők ellenőrzik projekciói(n)k helyességét (és eközben  kollektív projekcióink helyesbítői is. Forrásai a projekció náluk még  individuális pontosodásnak).

Lévén érzékszerveink a világot érzetekké alakítják, az érzetek pedig  lényegében digitális jelként érkeznek az érzetek feldolgozását végző agyunkban:  nemcsak az a világ, amelyre gondolunk, és amelyen gondolati műveleteket végzünk,  de az is, amelyet érzékelni vélünk! az  agyunk által feldolgozott információk projekciója.

Ennek a projekciónak még a ki-vetítés  szó sem feleltethető meg, mert a vetítővászon, amelyre a kivetítés  történhetnék, nem „kívül”, hanem „belül” van (ha van egyáltalán).

Ebben az értelemben a projekció leválasztása  az észleletről meddő, mert elvégezhetetlensége okán értelmetlen művelet.  Azonosításuk azonban lehetséges! (A leválasztás (képzete) is „rossz”, helytelen projekció „terméke”. „Helytelen” képzet, mert nem az, és nem úgy történik, ahogyan képzeljük.)

Gondolkodásunk a fentiek fényében leginkább az emésztésünkhöz lenne  hasonlatos. Folyamatosan információkat nyelünk el, ezek legnagyobb része  mintegy salakként, az önmmagunk előtt is rejett és rejtőzködő tudattalanunkba távozik. Nagyon kis része épül be tudatos emlékezetünkbe/személyiségünkbe (ami nem csak az  információktól) folyamatosan változik.

A tudatos, felidézhető emlékezetünkbe „beépülő”,  és a „salakként távozó” információk is  elraktározódnak sze,ályiségünkben. Az ember így  olyan kreátorként mutatkoznék, akinek teremtő munkája az érzékszervein  keresztül nyert információk feldolgozásából (részben tudattalan működés,  részben gondolkodás által), a feldolgozás eredményének projektálásából (részben  tudatos, nagyobb részben tudattalanul vezérelt kommunikációval), és  érvényesítéséből (részben tudatos, részben tudattalanul vezérelt cselekvésből)  állna.

A fentiekben vázolt (talán csak projektált) kreátort célszerű demiurgosznak  nevezni, hiszen kapott anyagból, (feltehetően a feltehetően létező világból  származó) információkból  saját világát teremti meg.

Határozottan heroikus. Félisten karakterű. (Más kérdés, hogy  folyamatosan akadályokba ütközvén először általában az érvényesítés, részben  ennek köszönhetően a projektáló, végül ennek következtében a feldolgozó  képessége is általában annyira elsatnyul, hogy élete végéhez közeledvén már  inkább emlékeztet egy átlagemberre, semmint a mítoszokban élő héroszokra.)

Kérem, hogy a tematikus felületekre lehetőség szerint csak a közvetlenül a témához kapcsolódó észrevételeiket küldjék el. (Az alábbira tehát lehetőség szerint csak olyat, melyekben a bejegyzésben tárgyalt műalkotásokhoz kapcsolódnak. A kitüntetettnek gondolt tematikájú álmok felülete a jobb oldalon érhető el.) Egyéb megjegyzéseiket, így az álmok értelmezésére vonatkozóakat, esetleges kérdéseiket az erről a linkről megnyíló fórum felületére várom.