Vallásos vonatkozású álmok

 Elkészült az új felület: http://alomfejto.hu/ címen érhető el.

Szerkesztés alatt.

Vallásos vonatkozású álmok bejegyzés elolvasása

Az álomfejtésről

Elkészült az új felület: http://alomfejto.hu/ címen érhető el.

Az álomfejtésről bejegyzés elolvasása

Álomfejtés, vegyes tematika (a blogra és emailen érkezett álmok értelmezése)

Elkészült az új felület: http://alomfejto.hu/ címen érhető el.  

Érzékeljük a világot. Érzeteink egy részének nevet tanulunk adni, és a nevek gondolatokká kapcsolódnak össze. Főként névtelen érzeteink pedig érzéssé, az érzések érzelmekként összegeződnek.

Álomfejtés, vegyes tematika (a blogra és emailen érkezett álmok értelmezése) bejegyzés elolvasása

Álmok állatszereplőkkel

 Elkészült az új felület: http://alomfejto.hu/ címen érhető el.

A (tudatos által) fel nem vállalt, de épp ezért a legtöbbször „észre sem vett” és így tudattalanba kerülő érzelmek önállósodnak, önálló életre kelnek. Épp föl nem vállaltságuk és ennek következtében „észrevétlenségük” révén a függetlenek a tudatostól. Vannak, de úgy viselkedünk, de legalább is igyekszünk úgy viselkedni, mintha nem lennének!

Álmok állatszereplőkkel bejegyzés elolvasása

Képek kifaragva és megfestve

Elkészült az új felület: http://alomfejto.hu/ címen érhető el.  

Az álomértelmezés során, olykor csak saját emlékezetemből festmények és szobrok emlékei bukkannak elő. Mítoszok sűrítményei olykor. Máskor mítoszok lehetséges forrásai. Talán valamivel gyakrabban. Meglehet archetipikusak.

Képek kifaragva és megfestve bejegyzés elolvasása